Ismét arcátlan hazudozásba kezdett a Telex, Szijjártó nem kímélte a portált

2025. március 23. 12:08

A külügyminiszter szerint pont az ellenkezőjéről volt szó annak, mint ami megjelent az ellenzéki médiában.

2025. március 23. 12:08

Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszterrel, aki azért hívta fel magyarországi kollégáját, hogy aggodalmát fejezze ki az LMBTQ személyek elleni erőszakkal kapcsolatban. Bár a beszélgetés apropója a magyarországi Pride betiltása volt,

 Meinl-Reisinger nem állított olyan, hogy Magyarországon erőszakos bűncselekményeket követnének el a melegekkel szemben, 

ahogy azt többek között a Telex is írta a cikkében.

Ezt is ajánljuk a témában

Az ellenzéki lap által közölt hír azzal a címmel jelent meg, hogy „Az osztrák külügyminiszter szerint aggasztóan növekszik a melegek és leszbikusok elleni erőszak Magyarországon” – Szijjártó azonban Facebook-oldalán felhívta a figyelmet az osztrák miniszter szavainak helytelen interpretációjára.

„Látom, megkezdődött az USAID-médiában a tegnapi osztrák külügyminiszter-kollégával folytatott telefonbeszélgetésem hazug értelmezése”

 – írta határozottan, és magyarázatképp hozzátette –

 „Az igazság a következő: az osztrák külügyminiszter valóban beszélt nekem a homoszexuálisokkal szemben elkövetett egyre erőszakosabb bűncselekményekről, de nem Magyarországon, hanem Ausztriában.

 Emellett beszélt nekem arról a veszélyről is, amit a szélsőséges iszlamisták jelenthetnek a homoszexuális közösségekre Ausztriában és nem Magyarországon” – nyomatékosította, és hozzátette, megnyugtatta az osztrák külügyminisztert, hogy Ausztriával ellentétben Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. március 24. 11:24 Szerkesztve
Ó, itt mindenki válogatás nélkül átfogalmaz mindent a saját szája íze szerintire. Akár párti, akár ellenzéki. Szijjártó pártos ugyan de lelkes, korrekt, meg egyenes. Lerí róla hogy szereti amit csinál és kellően komolyan is veszi magát.
kalyibagaliba
2025. március 23. 19:57 Szerkesztve
Dull válaszát várja meg midenki kellő türelemmel.
Türelem
2025. március 23. 19:12
Telex...Soros elégedetlen a Magyarországon élő, az országot, a magyarokat gyűlölő, általa finanszírozott Telex munkatársainak teljesítményével, még mindig keveset tesznek az antiszemitizmus gerjesztéséért, pedig ez a legfőbb feladatuk.
T. Péter
2025. március 23. 18:13 Szerkesztve
Felettébb tanulságos ám az ügy. A Mandiner pont ugyanúgy lehozta az osztrák miniszter szavait (mandiner.hu/belfold/2025/03/az-osztrak-kulugyminiszter-annyira-aggodik-a-magyarorszagi-melegek-jogai-miatt-hogy-egyenesen-szijjartotol-kert-magyarazatot), az egész koradélután azzal telt el, hogy kábé ugyanazok, mint akik itt most, ott dühöngtek, hogy mit képzel magáról a hülye labanc lipsi némber, foglalkozzon a saját országával. Közben kiderült, hogy a saját országáról beszélt, úgyhogy ugyanazok, akik fél napon keresztül ott dühöngtek, most külön lélegzetvétel nélkül itt elkezdtek azon dühöngeni, hogy de hát a Telex hazudott. Miközben a Telex kábé pont ugyanazt tette, mint a Mandiner: leközölte a miniszter szavait. És, mit tesz isten, pont ugyanúgy értették félre, mint a Mandiner, vagy mint összes kedves kartársunk Billysparktól Bszakonyiig. Csak hát ha a Telex érti félre, akkor a kurvanyjukat. Ha a Mandiner, akkor zágson, van ilyen, helyesbíteni sem szükséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!